Bódis Kriszta - Kemény vaj (kapszula)

-28%
Bódis Kriszta - Kemény vaj (kapszula)
2 499 Ft 

Az áthúzott ár a kedvezmény nélküli könyvesbolti ár! Az akciós piros ár az internetes rendelésekre érvényes ár!

1 799 Ft

Bódis Kriszta (1967) író, pszichológus, filmes. Létrehozta a Van Helyed Alapítványt, fölépítette és vezeti a Van Helyed Rendszert, amelyben intézményeket és komplex szolgáltatásokat működtetnek annak érdekében, hogy a mélyszegénység újratermelődését megakadályozzák. Társadalmi aktivitását alkotásközpontú szemlélet és módszertan jellemzi. Nemzetközi figyelmet keltő tevékenysége elismeréseképp háromszor ítélték neki a Tolerancia-, kétszer az Emberség-díjat, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2013-ban pedig Wallenberg-díjjal tüntették ki.
Ez idáig egy verseskötet és három regény olvasható tőle. 2022-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában jelenik meg az első magyar filmrendezőnő, Tüdős Klára életéről írt regénytrilógiájának az első része.
A Kemény vaj - az első regénye, 2003-ból - a társadalom legkiszolgáltatottabb, legszegényebb, leginkább kirekesztett rétegéből származó fiatal lány felnövés-története, ahogy azt ő maga megfogalmazza, mivel beszédképtelensége okán az írás az egyetlen menedéke, ahol a "saját hangját" hallathatja. És ennek a magával sodró hangnak a hatása több mint megrázó. Brutálisan kegyetlen, akár az élet, amiről beszámol: a testi-lelki megalázottság, a szexuális erőszak, a prostitúcióra kényszerítés - a szeretetlenség. Mindaz, amit szerencsés esetben csak hírből ismerünk, s amit a lehető legtávolabb akarunk tudni magunktól. Bódis Kriszta könyvét olvasva viszont ez már soha többé nem lehetséges.

Adatok
ISBN
9789635045945
Kiadó
Európa
Oldalszám
451
Kiadás éve
2022