Robert Merle - Állati elmék

-28%
Robert Merle - Állati elmék
3 999 Ft 

Az áthúzott ár a kedvezmény nélküli könyvesbolti ár! Az akciós piros ár az internetes rendelésekre érvényes ár!

2 879 Ft

Az ember ősidők óta visszaél a háziasított vagy idomított állatok iránta való hűségével, lojalitásával, és céljai érdekében sosem habozott feláldozni négylábú barátait. Amikor az embereknek háborúzni támadt kedvük, mindig magukkal vitték a csataterekre az egész konfliktusból mit sem értő lovakat, málhás öszvéreket és szamarakat vagy éppen a harci kutyákat és elefántokat. A tudomány fejlődésének köszönhetően a múlt században a kutatóknak sikerült "szót érteniük" a legintelligensebb tengeri állatokkal, a delfinekkel is, akik ezért rögtön magukra vonták a hadseregek és a titkosszolgálatok érdeklődését. Robert Merle az elsők között hívta fel a figyelmet ennek veszélyeire 1967-ben megjelent, Állati elmék című regényében, amelynek alapján utóbb nagy sikerű film is készült (A delfin napja, 1973).
Az akár science-fictionnek, akár politikai thrillernek is nevezhető történet főszereplőit, a Sevilla professzor vezette kutatóközpont delfinjeit egy napon a katonai hírszerzés elszállíttatja. Nem sokkal ezután a hírhedt Tonkini-öbölben felrobban az USA Little Rock nevű cirkálója, és az amerikaiak Kínát teszik felelőssé a hajó pusztulásáért. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket: vajon elkerülhető-e még a III. világháború?

Adatok
ISBN
9789634793700
Kiadó
Helikon
Oldalszám
520
Kiadás éve
2021