Petőcz András új novelláskötete szerves folytatása a szerző korábbi, a Napkút Kiadónál megjelent A denevér vére című gyűjteményének.
Az elbeszélések hangvétele a klasszikus magyar rövidpróza hagyományait folytatja, sokszor Mándy Iván, vagy éppen Csáth Géza stílusát idézik, a nyolcvanas évek prózai hagyományán túllépve azonban ismét a történet kerül bennük előtérbe. Petőcz munkáival jól illusztrálja mindazt, amit interjúkban, esszékben is sokszor hangoztat, hogy van miről mesélnie egy mai, kortárs szépírónak.
Petőcz András kötete, Az öregasszony, aki valamikor kislány volt igazi modern próza. Rólunk szól a szerző. A mi szomszédunkban is lakhat a fiú, aki az apjától leste el lefegyverző mosolyát; a lány, aki fülig szerelmes a tanárába; az öregasszony, aki talán az utolsó sétáját teszi a kutyájával, mielőtt eltávozna közülünk. Sőt, mi magunk vagyunk ezek az apák és fiúk, lányok és öregasszonyok, mi magunk vagyunk mindenki, aki feltűnik itt, ennek a könyvnek a lapjain.
