Ady Endre - Szeretném, ha szeretnének

-28%
Ady Endre - Szeretném, ha szeretnének
3 299 Ft 

Az áthúzott ár a kedvezmény nélküli könyvesbolti ár! Az akciós piros ár az internetes rendelésekre érvényes ár!

2 375 Ft
"Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és sokak által támadott), de mindenképpen megkerülhetetlen alakja lett a magyar irodalmi életnek. Ő a Nyugat bástyája, A Holnap című antológiák költőfejedelme, egy egész lírikus nemzedék példaképe. Ám amikor e versek születtek, többszörösen nehéz, magányos időszakot, igazi krízishelyzetet él át, hat év után pedig a Léda-szerelem is már zsákutcának tűnik. Egy versciklusát mégis neki ajánlja, az örök nőnek: "Léda asszonynak, akit hiába hagynék el már s aki hiába hagyna el már engem, mert ma és mindörökké ő lesz: az asszony." Az Athenaeum Kiadó Ady halálát követően, az 1920-as években sorban jelentette meg Ady korábbi köteteit, 1929-ben pedig elsőként adta ki a költő összes verseit. A Szeretném, ha szeretnének címűt (5. kiadásként) 1923-ban jelentette meg, kétszáz oldalon, félbőr díszkötésben, Kozma Lajos borítékrajzával, száz számozott példányban, Földessy Gyula szakértői keze alatt. Ady Endre (1877-1919) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, a politikai újságírás egyik legmeghatározóbb alakja. A Nyugat vezéregyénisége, a magyar irodalom "Muszáj-Herkules"-e, mégis mágusa, a Léda-versek, az istenes versek, a háborúellenes és a politikai versek, a magyar ugar-versek sajátos szimbolizmusú művelője. Érettségi, illetve irodalmi szigorlati tétel. Kortalan, maradandó, örök. Az Athenaeum Kiadó, amely ma a Líra csoport tagja, alapításának 180. évfordulójára díszkiadással emlékezik meg azokról a szerzőkről, akiknek életművét gondozta. PETŐFI SÁNDOR Szerelem gyöngyei KARINTHY FRIGYES Így írtok ti (Gyűjteményes kiadás) ADY ENDRE Szeretném, ha szeretnének MÓRICZ ZSIGMOND Úri muri BABITS MIHÁLY Timár Virgil fia A sorozatban eddig megjelent: PETŐFI SÁNDOR: SZERELEM GYÖNGYEI KARINTHY FRIGYES: ÍGY ÍRTOK TI (Gyűjteményes kiadás) ADY ENDRE: SZERETNÉM, HA SZERETNÉNEK MÓRICZ ZSIGMOND: ÚRI MURI
Adatok
ISBN
9789635431809
Kiadó
Athenaeum Kiadó Kft.
Oldalszám
224
Kiadás éve
2022