"Kívül közöny, belül tériszony" - mondja Vonnák Diána egyik írásának hőse. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban: az egész tágas és ismeretlenül ismerős táj Indiától a Közel-Keletig, Ukrajnától az Atlanti-óceánig, de semmi egzotikum vagy úgynevezett tarkaság, csak drámai szögletek és kiszögellések. Olykor nem tudni, a hősök hol vannak éppen. Merre lehet az Orot-domb? És messze van-e a tajga, ahova egy kislány egyedül indul az altatóktól bódult anyja mellől? Az ember csak szédül ezekben a túlságosan tágas mikrovilágokban, elveszett, kapaszkodik, hová is kapjon, kihez, már billen is le a kőről, amire felállt hegedülni. Zuhan, mert az ember lába alatt a tér mégis oly szűk. Zuhan, de valaki elkapja - az értékes hegedűt. Az emberek ezekben a novellákban inkább érzékelik, mint értik egymást. Mint akiknek nincs a világban és egymásban helyük.
Tompa Andrea
"Annyi mindenki áthaladt itt. Pedig minden arra csábít, a légszomj, a sivatag, télen a hideg, az évtizedes elszigeteltség, hogy az ellenkezőjét gondold. Hogy természetes határvidék, periféria, ahol csak szerencsétlenek élnek, akiket mások ideszorítottak. Hogy természetes, ha alig tudsz megkapaszkodni."
