Termék részletek


Bartos Erika-Őrangyal (új példány)

Bartos Erika-Őrangyal (új példány)

-25%
Termék ára
3 000 Ft
Akció: 2 248 Ft
Kezdete: 2018.10.27   A készlet erejéig!
Termék kosárba helyezése
Megosztom
Funkciók
A termék tulajdonságai
Az Őrangyal kötet speciális igényű gyerekek mindennapjairól szól, az ő útjukon keresztül az elfogadásról, együttélésről. A fogyatékkal élők nem várnak mást a környezetüktől, mint őszinte kapcsolatokat, természetességet elfogadást. Méltóságot és helyet a közösségben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik küldetéseként e kötet megjelentetésével elfogadásukat segíti.
"Ugyanolyan indíttatásból, ugyanolyan szeretettel írtam ezt a könyvet, mint az eddigi meséimet, az Anna, Peti és Gergő sorozatot, Bogyó és Babóca történeteit, vagy a verseimet. Három fő gondolat motoszkált bennem, amit szerettem volna ezzel a kötettel átadni: az egyik, hogy mindenki ügyes valamiben. A mesében szereplő vak kislány például mindig a legügyesebb a szembekötősdiben, mert a hallása érzéke­nyebb látó társainál. A másik fő gondolat az volt, hogy néha nagyon hasznos beleképzelnünk magunkat társaink helyébe. Az egyik mesében néhány barát önként úgy dönt, hogy az iskolai táncot kerekesszékben ülve táncolja majd el, csupán azért, hogy kerekesszékben ülő társukkal közösséget vállal­janak. A harmadik pedig a szeretet. Azok a gyerekek, akik valamilyen speciális nehézséggel küzdenek, legtöbbször nem sajnálatra vágynak, hanem szeretetre, elfogadásra, természetes és azonos bánásmódra."

Az építészmérnök végzettségű Bartos Erika az elmúlt évtized elhivatott gyermekkönyv­írója és rajzolója. Meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít, nevéhez számta­lan gyermekkönyv fűződik, történeteit maga illusztrálja. Bogyó és Babóca sorozatából rajzfilm is készült, mely a rendszerváltás óta az első magyar animációs mesesorozat,

Pályája kezdetétől fogva aktívan foglalkozik speciális szükségletű, vagy súlyos betegség­ben szenvedő gyermekekkel. Művet több nyelven megjelentek, meséinek egy része Braille nyomtatásban és jelnyelven is elér­hető. A daganatos és leukémiás gyerekeknek szóló Bátorságpróba kötetért, illetve karitatív tevékenységéért Miniszteri elismerésben ré­szesült.

ISBN
9786155883378
Kiadó
Móra Kiadó
Oldalszám
96
Kiadás éve
2018
Hasonló termékek